Layout by Raion

2015. július 13., hétfő

SilverForest - 12. fejezet

Üdv újra! Sajnálom, hogy ilyen rég óta nem hoztam úr részt. Sajnos volt egy-két érzelmi, lelki problémám, melyeket le kellett küzdenem. Már lassan fél éve nem hozok új részt, de megpróbálom bepótolni.Jó olvasást kíván: Nina 

SilverForest

Tizenkettedik fejezet

Sonja


     MATIAS BEMUTATTA a lányokat a mérnököknek. Kicsit csalódott voltam, amiért Mirenee megjelent, viszont a testvéremnek örültem. Néztük Elisa-val azt a fotót, amit magával hozott és tanakodtunk.
- Az ott apánk, az biztos. De ki az a nő és az a lány a képen?
- Fogalmam sincs - válaszoltam a kérdésre.
Addig gondolkoztunk, amíg Matias és Mirenee is odajöttek hozzánk.
- Mit néztek? - kérdezte a fiú barátságos hangon, majd ő is odahajolt. - Úr Isten! Ez itt az anyám! De... de... de ez hogy lehet?!
- Mi?! - kérdeztük mi lányok így hárman egyszerre.
- Szóval ez a mi apánk és a te anyád... de ki ez a lány? - elemezte Elisa a képet.
A fotó fekete-fehér volt, így nem láttam a szem- és a hajszínt. Az talán segített volna. Miközben elmélkedtem, megzavart Pablo.
- Na, akkor mi is van ezzel a bemutatóval? - kérdezte ingerülten.
- Ha a lányok beleegyeznek, akkor kipróbálhatjuk - válaszoltam.
- Szerintem nem rossz ötlet - felelte Mirenee, majd Elisa is igent mondott.
- Akkor idehívom a többi lányt - vágta rá gyorsan a főmérnök.
Eltelt egy kis idő, mire az összes egy helyen volt. Közöltem velük az ötletet.
- Szóval lányok - fogtam bele a beszédembe. - Kellene egy divatbemutatót összehoznunk, amiből a csapatnak lesz pénze. Benne vagytok?
Amint elhangzott a kérdés, majdnem az összes lány az igenre szavazott egy kivételével, aki Chris barátnője, Jenni volt. Mirenee oda is ment hozzá megkérdezni, hogy miért nem szeretné.
- Figyelj! Ezzel csak a csapatot segíted! Semmi bajod nem lesz tőle. Nem akarsz a barátodnak segíteni, hogy ne veszítse el az állását?
- Na jó. Gyere velem - fogta meg Jenni Mirenee karját és elhúzta a tömegből.
Azért lehetett hallani, amit beszélnek. 
- Szóval... csak azért nem akarok segíteni, mert nem szeretem Chris-t. Soha nem is szerettem.
- Akkor miért vagy még mindig vele? - tett fel neki Mirenee egy fontos kérdést.
- Csak azért, hogy ismerjenek az emberek. Mindig híres modell szerettemvolna lenni, csak a hírnevet az élet nem adta meg. Modell vagyok most is, de senki nem tudja a nevem.
- Akkor ez a nagy lehetőség - húzódott egy kis vigyor a barátnőm szájára. - Akkor most megmutathatod a világnak, hogy ki vagy. Minden országban, minden kontinensen rendezünk ilyen bemutatót.
- Na jó... - sóhajtott egyet Jenni. - Meggyőztél. De csakis saját magamért teszem.
     Örültem, hogy Jenni is beleegyezett. Jelen pillanatban tizenhárom lány volt, meg persze a kettő sztár, Matias és Chris. Elkezdtük próbálni a mozgást, amiben az előbbi alany, a tapasztalt modellünk volt segítségre. Legalább őszintén megmondta a véleményét.
- Angel, feljebb a lábakat! Charoline, egymás elé tedd a lábaidat! Úgy mész, mint egy kacsa! Mirenee, ez csodás! Jártál te valaha modellképzőben?
- Én sosem. Még hallani sem hallottam ilyenről - felelte a lány megszeppenve.
Mikor mindenki megtanult mezítláb is lépegetni, akkor jöttek a ruhák és a magassarkúk. Ám ez már nem volt olyan egyszerű. Jenni teljesen kiborult.
- Mirenee, mit csinálsz? Hát bukdácsolsz össze-vissza! Mi lett veled? Nem volt még a lábadon magassarkú?
- Ezt eltaláltad. Soha életemben nem hordtam ilyeneket.
Jenni úgy nézett szegény lányra, mintha nem látott volna egyetlen vörös hajú nőt sohasem. Furcsa volt látni őket. Mirenee csodásan nézett ki abban a tűzpiros, flitteres, testhez simuló ruhában. Elől mélyebb kivágása volt, a háta szinte csupasz maradt.
- Ma este meg kell szervezni a bemutatót, holnap már senki nem fog ráérni ilyenekre - hagyta el a számat ez a mondat.
- Kisasszony, árulja már el, hogy mégis mivel fogunk pénzhez jutni? - kérdezte Will érdeklődő tekintettel.
- Abban pedig nektek lesz szerepetek Pablo-val - húztam vigyorra a szám, de Will és Pablo arckifejezése megnevettetett. Annyira hülyék. Mindketten grimaszokat vágtak elkerekedett szemmel, tátott szájjal és felhúzott szemöldökkel. - Igen, ti. Bementek az FIA épületébe, bemondjátok ezt a sablonszöveget: "Aki szereti a divatot, érdeklik a kontinensek öltözékei, azoknak itt a helye a Lamborghini F1 Team paddock-jánál!"
- Oké... de... - értetlenkedett még mindig Will - ebből hogy lesz pénz?
Oh, Istenem, ments meg! Komolyan, hogy lehet valaki ilyen gyenge elméjű?
- Jaj, Will! Már elmondtam: pénzt szedünk a bemutatóért. Van sok nő, aki nem megy el más országokba, de a divatra kíváncsi. Az fizetni is fog. A másik, ami miatt az emberek jönnek, az Matias. Hidd el, a lányok bolondulnak érte.
- Na jó, meggyőztél! Gyere, Pablo, intézzük el a lányoknak a bemutatót! - felelték unott, fanyar arccal.
   Hamar eljött a nyolc óra és kezdődött a bemutató. Kinéztem a függöny mögül és viszonylag sok embert láttam, főként nőket. Magamhoz fogtam a mikrofont, majd elkezdtem a beszédem.
- Szép estét minden kedves megjelent vendégnek! Most először kerül megrendezésre a Lamborghini F1 Team divatbemutató gálája, kérem kísérjék figyelemmel. Elsőként egy csodálatos hölgy, Mirenee fogja nekünk bemutatni a Farkas nevű kollekciót.
Amint ezt elmondtam kilépett Mirenee a függöny mögül egy műszőrme, testhez simuló, combközépig érő, mély kivágású ruhában. Ahogy elnéztem a lányoknak nagyon tetszett, még pénzt is dobtak Mirenee lábai elé. Vörös haja ki volt engedve, a gyenge szellő lágyan simogatta és dobálta ide-oda.
- Nem ez a lány Matias barátnője? - súgdolóztak a nézők között.
- De, igen, ő az. Nem gondoltam volna, hogy ennyire szép. Fogadd el, Mandy, ellene nincs esélyünk! - súgta a másik lány is.
   Mikor a kis vörös lement a színpadról jöttek a hostess lányok. Különböző kollekciókat mutattak be: volt, aki szexy matróz ruhát öltött, volt, aki egy stewardess felszerelését viselte, mutattunk be báli ruhákat, esküvői kollekciót és még sok mást. Hamarosan eljött az est fénypontja.
- Hölgyeim és uraim! Elérkezett a bemutató vége. Fogadják nagy szeretettel a csapat két versenyzőjét, Matias-t és Chris-t, meg persze a csodálatos, elbűvölő hölgyeket. Külön köszönet illeti Jenni Malone-t, a világhírű szépségkirálynőt - ráadásul modellkedik is -, aki nélkül nem jöhetett volna létre a bemutató.
Jenni elengedte a párja kezét, előrement és meghajolt. Sokan csak pislogtak, hogy ki is ez a lány, de akadtak olyanok is, akik tudták. Mindig is erre vágyott: ismerjék. Mikor Matias és Chris közelebb mentek a nézőkhöz, azok majdnem letépték róluk a ruhát. Elisa gyorsan odasietett szólni az őröknek, hogy a tömeget próbálják eltávolítani a színpadtól. Nem kevés pénzt kaptak a mi kis sztárjaink a lábuk alá sem.
- Köszönjük megtisztelő figyelmüket, a következő hétvégén is jelen leszünk a következő helyszínen  ezzel lezártam gondolataimat.
   Amint a tömeg elment Pablo és Will hozták a pénzt a dobozban, amit közösen számolni kezdtünk.
- Na, hogy sikerült? - kérdezte Chris érdeklődve.
- Annyi pénz jött össze, hogy egy új motort tudjunk venni belőle! Szép munka lányok! Így kell ezt!
- Akkor a következő helyszínen is folytatják, ugye? - Még mindig magáz! Hát ezt nem hiszem el! Will sosem fog tegezni, az már biztos.

2015. február 13., péntek

SilverForest - 11. fejezet

SilverForest

Tizenegyedik fejezet

Mirenee



      TOVÁBB FOLYTATTUK az utunkat Ausztrália felé. Eltelt két hét azóta a furcsa álom óta, szerencsére nem jött újabb csapás.
- Figyelj, Mirenee - kezdett bele Elisa-, nem lehet, hogy már nincsenek is ott, ahol voltak?
- Azt hiszem ottmaradtak, mivel onnan mennek a következő helyre, ami azt hiszem Kína lesz.
   Már Malajziánál, Kuala Lumpurtnál jártunk. Készültünk volna felszállni a repülőre, hogy az elvigyen minket Melbourn-be. Mikor Elisa intézni akarta a jegyeket, hallottam egy-két beszélgetést a hátam mögül.
- Képzeld, Jack! El sem tudom hinni, hogy csak pár kilométer választ el a kedvenc versenyzőmtől, Matias-tól.
- Rendben, Jenna. Mindjárt felülünk a buszra, ami odavisz.
Hallottam két fiatal lány beszélgetését is
- Júj, Angela! Annyira izgulok, hogy láthatom Matias-t! Szerinted van esélyem nála? Bár ha lenne barátnője, akkor már az újságok írták volna.
- Nem tudom, Nicol. Szerinted válaszolna a kérdéseinkre
Na jó, ezzel betelt a pohár! Azonnal szólnom kellett Elisa-nak.
- Héj, Elisa! Hagyd már a jegyeket! Most hallgattam meg sok fiatal ember beszámolóját, hogy van egy busz, ami odavisz a fiúhoz.
- És ezt miért nem mondtad hamarabb? - kérdezte ingerülten a lány.
- Csak most hallottam. De gyere, siessünk - megfogtam a karját, majd kiráncigáltam a buszhoz, ami már elindult, mire kiértünk.
- Gyere, szállj be! Utánuk megyünk - intett Elisa.
Követtük a buszt hosszú kilométereken keresztül, végül pedig elértünk egy alagútig, ahol be lehetett menni.
- Na remek! Hogyan megyünk most be? Nekünk nincsen jegyünk - tette hozzá karba tett kézzel az útitársam.
- Van egy ötletem - húzódott huncut vigyorra a szám. - Itt van Matias levele, ami alá van írva és itt van az az igazolvány, amit még a bál előtt csináltattunk. Valahogy rá kell hamisítanom Matias kézírását, mintha mi már egy pár lennénk. Téged pedig úgy bejuttatlak, mint a szerelmem testvére. Akkor be kell hogy engedjenek.
- Beteges ötlet, de lehet, hogy bejön - válaszolta végre széles vigyorral a száján Elisa.
Találtam egy tűt a ruhámban mi összefogta a kardigán két részét, azzal átkarcoltam a nevet, majd a bajtársam átírta egy filccel. Mikor megvolt az akciónk, odamentünk a kapuhoz.
- Hova, hova kislányok! - állított meg egy biztonsági őr. - Kérem a belépőket.
Ekkor felmutattam az igazolványom.
- Matias Lemminkäinen felesége lennék. Hívott, hogy legyek vele, csak jegyet nem küldött. Ő itt mellettem pedig az úr húga, Elisa Lemminkäinen - hazudtam az őrnek.
- Rendben, bemehetnek. De legközelebb a jegyek nélkül nem engedem be önöket! - fenyített meg bennünket.
      Gyorsan beosontunk míg észre nem veszi a hazugságot.
- Oké, bent lennénk. Most merre tovább? - kérdezte Elisa.
- Matias mindig emlegette a Lanborghini nevet. Lehet, hogy egy ilyen nevű épületet kellene keresnünk?
- Ha ő azt mondta, akkor biztos így van.
      Elindultunk az alagúton keresztül egy egyenes utcán. Körbe mindenféle kamionok: feketék, pirosak, ezüstök, kékek és fehérek. Elolvastuk a feliratokat rajtuk. Mercedes, RedBull, Lotus, Ferrari, de Lamborghinit nem láttunk. Gyalogoltunk még sokat, mire Elisa meglátott egy narancssárga kamiont, rajta egy címert, benne pedig egy dühös bikát. Felette ez állt: "Lamborghini F1 Team".
- Ez lehet az - gondolkozott Elisa. - Most mi lesz? - kérdezte tőlem.
- Itt van mellette egy épület, ahonnan hangokat hallok - feleltem. - Oda menjünk. Hátha mindenkit megtalálunk.
      Benyitottam. Senkit sem láttam, egyelőre síri csönd uralkodott. Intettem Eisa-nak, hogy jöjjön. Ha meglátnak legalább ne egyedül legyek kizavarva innen. Szépen, lassan, hang nélkül osontunk tovább. Hirtelen meghallottam Sonja hangját.
- De most gondoljatok bele! Mekkora sikerünk lenne! Van itt két fiatal, jóképű, izmos ember, akikért a lányok megbolondulnának. A sok lány szereti a divatot, így tetszeni fog nekik, az biztos.
Tetszett az ötlet, amiben mi is részt vehetünk. Csak valahogy kellett egy hatásos belépő. Láttam egy pici csengettyűt az egyik asztalon, amit meg is ráztam, majd Elisa is mellém állt gyorsan. Biztosan tudta, hogy mire is készülök. Szépen beálltunk egymás mellé. 
- Mi volt ez? - kérdezte egy ismeretlen férfi hang.
Amint ez elhangzott, mindannyian kinéztek a fal mögül és megláttak minket. Matias teljesen megdöbbenve állt Sonja mellett, aki ugyancsak nem jutott szóhoz, de egy idősebb fickó megtörte a csendet.
- Ti kik vagytok? Mit kerestek itt? Azonnal kifelé!
- Hagyd, Pablo - szólt Matias. - Mirenee... mondtam, hogy ne gyere utánam.
- Szerinted cserben hagytalak volna? - kérdeztem, majd közelebb léptem a szerelmemhez.
- Hogy jutottatok el idáig? - tudakolta a fiú.
- Igazából Mirenee segített benne sokat. Ha nem szól Kuala Lumpurtban, hogy itt rendezik a futamot, akkor mi már egy repülőn ülünk és utazunk Melbourne-be - szólt közbe Elisa.
- De Elisa, ha te nem vagy, akkor nem jutok el idáig. Ez csak neked köszönhető!
- E... E... Elisa... - makogta döbbenten Sonja. - Megtaláltál? Ezek szerint szeretsz?
- Tesókám, hát persze! Nálad jobban soha senkit! - válaszolta Elisa, majd megölelte testvérét.
Nem kellett sokat várni. Matias egy pár másodperc után hirtelen magához húzott és megcsókolt. Örültem ennek az érzések. Végre újra a karjaiban lehetek és érezhetem forró testét. Beletúrtam puha, szőke hajába és még közelebb húztam. Csak annyit éreztem, hogy Matias keze a hajamra tévedt és kihúzta belőle a hajgumit, majd szépen lassan elindult lefelé.
- Na jó! - szólt közbe egy másik fickó. - Matias, uram. Nem lehet, hogy abba kellene hagynia?
- Kuss, Will! Nem látod, hogy dolgom van? - majd visszatért hozzám. 
Gyorsan elintézte a pasast, aki idősebb volt nála és mégis magázta. Érdekes. Matias újra magához húzott, és újra megcsókolt. Eközben Sonja és Elisa leültek beszélni.
- Elisa, drága nővérem - kezdte a lány. - Tudod, nagyon sajnálom, hogy ennyire elrontottam mindent. Nem akartam összeveszni veled. Meg tudsz nekem bocsátani?
- Sonja, kedvesem! Szerinted nem tenném ezt? Annyira butuska vagy. Szeretlek még mindig! Viszont találtam egy fotót apánk kabátjában, ami nem minket ábrázol.
- Mi?! Akkor kiket?
- Sajnos azt nem tudom. De idővel biztosan kiderül.
      Míg hallhattam a lányokat, addig Matias csókolt. Már jó hosszú ideje. Will és Pablo pedig néztek bennünket. Próbáltam szólni a fiúmnak, hogy hagyja abba, ami rövid időn belül be is következett.
- Szóval most bemutatnám a hölgyeket - szólalt meg rögtön utána, ahogy elengedett. - Az a gyönyörű, vörös hajú hölgy az én szerelme, Mirenee. A másik pedig Sonja ikertestvére, Elisa. Lányok, ők itt a kis csapatom. Pablo Manuel, a főmérnök és Will, az én mérnököm.
      Csodálatos volt látni ezt a kis csapatot. Végre mi is együtt vagyunk. Ez életem legszebb napja!

~ Nina Laaksonen☆

SilverForest - 10. fejezet

SilverForest


Tizedik fejezet

Matias


       ISMÉT ÜLTEM A repülőn. Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan eltelik ez a két hét. Igaz, unalmas volt. Semmi érdekes nem történt velem. Sonja továbbra sem szórakoztató jelenség. Tegnap azt csinlta, hogy vett magának egy hálóinget avval a címszóval, hogy neki nincs egy sem. Én ebben csak egy dolgot nem értek. Ha eddig nem volt neki, akkor miben aludt? Mert nem pizsamában és nem fehérneműben az biztos. Kár is rajta gondolkoznom, úgysem fogom megérteni ezt sosem.
     Hosszú unalom és csend után végre megérkeztünk Malajziába, Sepangba. Kanyargós, egyhangú pálya négy élesebb kanyarral, meg egy béna autóval. Sétáltunk a bokszutcában. Amint megláttam a csapat motor-home-jait, összeszorult a gyomrom. "Lamborghini F1 Team". Kezdtem előre félni, vajon mi vár rá odabent. Vettem egy mély levegőt, majd bementem.
- Szép napot mindenkinek! - köszöntem, aztán elindultam a saját szobám felé.
Lepakoltam a cuccaimat, azután elmentem bejárni a pályát. Ez volt a második alkalom. Kimentem a négyes kanyarhoz az alagúton keresztül - mivel ott volt a bejárat. Sétáltam, sétáltam, figyeltem a kavicságyakat és a műfüvet. A nap nagyon a szemembe sütött, ezért felvettem a kedvenc Oakley napszemüvegemet. Így már sokkal kényelmesebb volt a séta és folytathattam a szemlélődést. Visszatérve a "növényzetre": lattam olyan szakaszát a pályának, ahol a gyepet lefestették kék, sárga és piros színekre. Érdekes volt nézni a fákat a kerítésen kívül a pálya szélén, egészen az égig magasodtak. Eszembe jutott Mirenee. Igaz, nagyon messze vagyunk egymástól, tehát hiába is várom a felbukkanását, nem fog bekövetkezni. Sétáltam tovább álmodozás közben és figyeltem a pályán az elfékezések nyomait. Elérkeztem a hetes és a nyolcas kanyarhoz, amelyek számomra igen veszélyesnek bizonyultak. Következett a kilences, mely megint csak élesnek tűnt. Láttam, hogy volt ott már pár kicsúszás és azt is, hogy a korlát megroncsolódott. Teljesen elakadt a lélegzetem, hirtelen nem tudtam nyelni sem. Úgy éreztem fuldoklok, nem kapok levegőt. Hirtelen csengetést hallottam a hátam mögül.
- Matias, végre megtaláltam önt - szólalt meg Will, a mérnököm.
- Jaj, Will, annyira megijedtem! A szívbajt hozod rám! Mit akarsz?
- Elnézést, nem akartam. Csak azért jöttem, hogy közöljem, vissza kell térnie, mivel Pablo keresi - tudatta Will.
Már százszor mondtam neki, hogy ne magázzon, de nem hallgat rám. Mindig ilyen hivatalos volt.
- Persze, megyek. Csak még befejezem a túrát. Elmentem a tizenegyes kanyarig, ott is ledöbbentem. Vettem egy mély levegőt, haladtam tovább. Elhaladtam a tizenkettes, a tizenhármas és a tizennégyes kanyar mellett is, majd jött a tizenötös, az utolsó, a hajtűkanyar, ami ráfordít a célegyenesre. Megszemléltem a Mall tribünt, amelyről rá lehetett látni mind a kettő egyenesre. A szép, tágas épület, ötvenezer ember befogadására képes.
Mall tribün
       Amint befejeztem a pályabejárást, követtem Willt az istálló felé. Megint azt éreztem, hogy elájulok. Ami két héttel ezelőtt történt az nem hiányzik mégegyszer. Vettem még egy mély levegőt, majd bementem.
- Hallottam, hogy hívtatok. Mit szeretnétek mondani? - kérdeztem tőlük érdeklődve. Odajött Pablo, aki elmondta, hogy mi a baj az autóval és a csapattal.
- Sajnálom, Matias, de lehet, hogy be kell zárnunk a csapatot. Nincs elég pénzünk és nincs elég szponzor. Az Iveco, az Oakley, az Alfa Romeo, a Rexona és társai sajnos nagyon kevés pénzt tudnak adni, nem tudjuk fizetni az alkalmazottakat, a pilótákat és még a fejlesztéseket sem.
- Ez hogy lehet? - kérdeztem megdöbbenve. - Hát a Lambo nem egy menő autógyártó cég? Hogyhogy nincs pénz?
- De, Matias, neked van igazad - folytatta Pablo -, de a Lamborghini anyavállalata nem akar nekünk pénzt szolgáltatni. Teljesen földbegyökerezett a lábam, nem hittem a fülemnek.
- Akkor most mi lesz? Mikor kell bezárni? Hogyan fogunk pénzhez jutni?
- A pénzhez jutás csak pénzzel lehetséges. Kell egy versenyképes autót építeni, amivel meg kell nyernünk a VB-t. Ehhez pedig csak rád számíthatunk, Matias. Neked van elég tehetséged hozzá, mivel Chris... hogy is mondjam... nem a legjobb. De rá is szükségünk lenne, ketten kell összehozni a győzelmet.
- Azt hogy fogjuk megtenni, mikor már most sincs pénzünk? - tettem fel egy igen nehéz kérdést a mérnököknek.
- Ahhoz a ti segítségetek kell. Nektek, pilótáknak és a csapatból mindenkinek kell segítenie a pénzszerzésben. Csak így menekülhetünk meg a csődtől - felelte Pablo búskomor képpel.
- Akkor van egy ötletem! - kiáltott fel csillogó szemmel Sonja. - Tudom, mi kell ide!
- Sonja, megőrültél? Mégis hogyan fogunk két hét alatt pénzhez jutni a te segítségeddel? - kérdeztem lenézően. Az ő ötletei sosem jöttek be eddig nekem.
- Jaj, Matias, ne csináld már! Mivel van a csapaton belül egy csomó lány, akiknek vannak szép ruháik, ezért minden helyszínen rendezhetnénk divatbemutatót a csapaton belül. Na? Mit szóltok hozzá?
- Mi?! - kérdeztük megdöbbenve egyszerre a mérnökkel. - Elmentek otthonról, Sonja, drágám?! - folytatta egyedül Pablo.
- Nem, Pablo! Ez lehet a megoldás! Majd pénzt szedünk érte. Meglásd, minden jóra fordul - győzködött mindenkit a lány.
       Nem tudom. Szerintem Sonja ötlete tényleg ostobaság! Mit ér el vele? Honnan szedünk ruhákat? Egyáltalán ki fog fizetni azért, hogy egy ilyet megnézzen?

~ Nina Laaksonen☆

2015. január 24., szombat

SilverForest - 9. fejezet

SilverForest



Kilencedik fejezet

Mirenee


       ÜLTÜNK AZ AUTÓBAN és szeltük az erdőket csak Matias-ért. Annyira megbántott, de nem hagyhattam annyiban a helyzetet. Elisa azt mondta, hogy Sonja is vele van. Kicsit ettől megijedtem, mivel a lány nagyon ragaszkodik a szerelmemhez, én pedig nem engedem őt!
- Figyelj, Mirenee! Meg kell állnunk. Hamarosan beesteledik, a sötétbe pedig nem mehetünk - szólt Elisa gondterhelt arccal.
- Rendben. Felhúzok még kettő pulóvert, aztán megállhatunk.
Egész sötét lett, mire Elisa leállította a motort. Az éjjel mindketten ébren maradtunk, nehogy valaki kiraboljon minket. Nagyon rossz volt, hogy éjszaka nem közlekedhettünk. Nem is tudom, mikor fogunk odaérni. Eközben Elisa megszólalt:
- Ne aggódj, Mirenee! Meg fogjuk találni Matias-t, ígérem - majd megsimogatta a hátam.
- Remélem így lesz. Nem tudom, még meg tud-e nekem bocsátani - feleltem kétségbe esve.
- Higgy abban, hogy szeret téged! Ne feledd! Bármi gondod van, itt vagyok neked. Előttem nem kell semmit titkolnod - próbált meg lelket önteni belém Elisa.
Éreztem, hogy el fog kapni a sírás. Nem szerettem volna kiborulni így éjszaka, de nappal sem. Csak az én drágámra tudtam gondolni. A meleg, izmos testére, a puha, szőke hajára, az érintésére, a nézésére. Nem bírtam tovább tartani. Kibuggyant egy könnycsepp a szememből, aztán szépen, lassan jött a többi. Nem tudtam ilyen gyorsan törölgetni kihűlt arcomat. Próbáltam halkan pityeregni, ami nem ment valami jól.
      Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha repülnék. Mintha be lenne csukva a szemem és repülnék. Kinyitottam, de akkor sem volt másképp. Ténylegesen repültem az erdőn át a felhők között egyenesen. Majd megláttam magam előtt egy olyan dolgot, amit nem kellett volna. Egy pálya és egy mentő. Meg persze egy rommá tört, égő autó. Uram atyám! Mi lett itt? Hirtelen megállt bennem az ütő. Láttam, ahogy a mentősök kiszednek egy fiút a karosszériából. Szegény teljesen megégett. Hallottam az egyik mentős és a pályamentő beszélgetését.
- Hogy hívják? Kellenek az adatai, hogy el tudjuk szállítani.
- Matias Lemminkäinen az úr.
- Értem. Olyan sérüléseket szenvedett, amibe akár bele is halhat, ha nem stabilizáljuk az állapotát és nem hajtunk rajta végre egy életmentő műtétet.
- Elárulná, hogy mik ezek az égésen kívül?
- Természetesen. Gerinctörés, bordatörés, kisebb zúzódások, viszont a koponyáját nem látjuk. De ha nem sietünk, akkor örökre búcsút mondhat az életének.
M... M... Mat... Matias?! Komoly?! Édes Istenem! Ne! Kérlek ne hagyd, hogy elmenjen! Szeretem! Nem tudnám elengedni! Egy újabb zokogó roham tört rám. Valahogy utána kellett mennem. Mihelyt elindult a mentő, én azonnal utána repültem. Bevitték sürgősen egy kivizsgálásra, ahol megállapították, van egy enyhébb agyrázkódása és koponyatörése, netán amnézia is felléphet. Meglepődtem, de egyben mereven néztem magam elé. Üres volt a tekintetem. Úgy éreztem magam, mintha nem lennének emlékeim. Mintha ez az egész eset kitörölt volna mindent az agyamból. Ez vele nem történhet meg. Mindig olyan óvatos volt. Vigyázott a testi épségére. És ilyen fiatalon véget vetett a karrierje. Nem lehetett világbajnok sosem, és sosem házasodhatott meg. Én tudom, hogy ez volt minden álma.
Míg én gondolkodtam, addig Matias-t bevitték a műtőbe. Oda nem akartam utána menni. Valahogy nem vonzott a vér látványa sosem.
      Eltelt nyolc óra, mire kihozták onnan, ahová bevitték. Mindenféle gépek tartották életben. Nem akartam ennek sem a szemtnúja lenni. Legszívesebben itt hagytam volna, de nem tudtam. Szüksége volt rám. Ő is segített rajtam, ezért vagyok most itt. Bementem az intenzív osztályra és odaültem mellé az ágyra. A szoba fehérre volt meszelve és észre lehetett venni azt a tipikus beteg szagot. Matias egy hatalmas, ugyancsak fehér ágyon feküdt, teste pedig fehér rongyoknak kinéző lepedőnek mondott ruhákkal volt befedve. Meleg arca bekötözve, lélegeztető maszk alatt. Mellkasán különböző tapaszok, kezére rákötve az infúzió, mellette vagy hat gép. Mindegyik olyan hangosan dolgozott, hogy maj' beszakadt a dobhártyám. Mindent legalább háromszor olyan erősen hallottam, mint egy átlagos ember.
      Hirtelen olyan furcsa dolgot érezte. Elindultam hátrafelé, vissza az erdőbe, távol az én szerelmemtől. Felsikítottam és kinyitottam a szemem. Elisa ült mellettem.
- Mirenee, minden rendben? - kérdezte tőlem kicsit feszülten. - Jól vagy?
- Nem, Elisa, nem vagyok jól! - majd a könnyekkel küszködve ráborultam a vállaira. - Édes Istenem! Csak ez ne történjen meg velem sose... Félelmetes...
- Mit láttál? Mi történt?
- Láttam, ahogy Matias balesetet szenved. Láttam, ahogy beviszik a kórházba és megműtik. Ennél szörnyűbbet el sem tudnék képzelni. Kérlek siessünk, Elisa. Oda kell értem hozzá mihamarabb.
Ezzel a szóval Elisa beindította az autót és mentünk tovább.

2015. január 5., hétfő

SilverForest - 8. fejezet

SilverForest


Nyolcadik fejezet

Matias


          HIÁNYZOTT Mirenee. Írtam neki egy levelet, hogy ne keressen. Aznap reggel hívtak Ausztráliából. Mennem kellett. Március 17-e volt a verseny napja, így igyekeztem. Bármelyik pillanatban meghalhatok és nem akarom elszomorítani, bár a tegnap este után nem tudom, sírna-e utánam. Lett egy váratlan társam, Sonja. Ő nagyon örült neki, én kevésbé. Annyira furcsa volt. A repülőn túl közel ült, mikor sétáltam meg akarta fogni a kezem, ha ettem mindig odahajolt hozzám.
- Na, Sonja! - szólítottam meg kicsit feszülten - Elég lesz! Szeretnék a versenyre koncentrálni, nem arra, hogy itt legyeskedsz körülöttem!
- De Matias! Én csak segíteni akarok!
- Nem kell nekem segítség! Hagyj magamra!
A lány dühösen elviharzott. Fogalmam sincs, hová mehetett. Nem is láttam, csak annyit, hogy lobog a fekete haja, mikor becsukja az ajtót. Már éppen a szabad edzésre készültem, mikor közölte a verseny mérnököm, hogy nem akar beindulni az autóm. Hát ezt nem hiszem el! Odamentem a mérnökökhöz.
- Milyen autó az, ami már a legelső alkalommal sem indul be?
- Kérem, Matias, nyugodjon le! Nem kell idegesnek lenni, megoldjuk az ügyet - válaszolta Pablo Manuel a főmérnök.
- Ne legyek ideges?! Nem azért jöttem ide, hogy nézzem a többi autót! Azért jöttem, hogy versenyezzek! - kiabáltam tovább.
- Na, te kis mitugrász! - szólt hozzám az egyik mérnök, akit egyáltalán nem kedveltem. - Ide figyelj! Attól, hogy fiatal vagy és hülye, attól még befoghatnád! Nem vagy senki te itt, csak egy fizetett versenyző! Bár... én még annak sem talállak. Nem értem mi benned a különleges. Úgyhogy fogd be és húzz arrébb!
- Az én nevem Matias Lemminkäinen! - feleltem egyre idegesebben, már sokkal hangosabban, mint az előbb. - Nem tűröm, hogy bárki is így beszéljen velem! - ezzel a lendülettel kimentem és becsaptam az ajtót a hátam mögött.
Láttam, Sonja mégis visszatért. De hogy? Hát... most küldtem el úgy öt perce. Szépen csendben ült, már inkább meg sem szólalt. Jobban is tette.
         Szépen lassan, de elérkezett a verseny napja is. Az időmérőn tizenharmadik lettem, mivel a Q2 végén megállt az autóm. Annyira szeretem ezt a csapatot! A verseny sem ment túl jól. Legelőször nem akart a verseny jármű elindulni a rajtnál, majd a kerékcserék alkalmával mégtöbb helyet estem vissza, így tizenötödik lettem a végén. Ebben a szezonnyitó versenyben is csalódtam. Ezután jöttek az interjúk. Annyira szerettem azokat is!
- Matias, mit gondolsz a versenyről? - tett fel egy hülye kérdést egy újságíró.
- Nem látszik rajtam, hogy mit gondolok? - kérdeztem én is vissza.
Azonnal el is ment. Jött a következő:
- Matias, hogyan értékelnéd a gumik működését tízes skálán?
- 10/2. Hidegek és kemények.
- Amikor a hármas kanyarban elfékezted magad, akkor pontosan mi történt?
- Hát... elfékeztem magamat.
Úr Isten! Ilyen kérdést feltenni!
- Azt hogyan sikerült?
- Hidegek voltak a fékek - válaszoltam fapofával, de legszívesebben kiszaladtam volna a világból.
Jött a következő, aki már egy nő volt. Jaj, hogy ebből mi lesz!
- Matias, levennéd a szemüveged, míg velem beszélsz?
- Nem! De jobb lesz ha sietünk, mert hamarosan elmegyek.
Szerintem ez egy teljesen logikus válasz volt. Senki kedvéért nem veszem le a szemüvegem.
- Áruld már el, hogy milyen egy jó kérdés?
Ez a nő bolond!
- Nincs jó kérdés. Szar kérdésre csak szar választ lehet adni.
Úgy láttam, a nő is megunta. De én még hogy!
         Örültem neki, hogy végre az összes elment. Egy ilyen verseny után csak egy szauna, egy üveg sör (vagy vodka) és egy Magnum kell. Semmi több. Végre vége! Majd két hét múlva lesz a következő futam. Addig van időm kipihenni a sérelmeimet. Sonja továbbra sem szólt hozzám. Ez volt a legjobb, amit valaha tett. Csak azt nem tudtam Mirenee mit csinálhat. Leugrott a szakadékba? Másik pasit keres magának? Hhh... azért hiányzott. Hiányzott a törékeny, meleg teste, a szemei, a haja, a csókja. Sosem fogom elfelejteni. Ő annyira különleges. Nem olyan egyhangú, mint Sonja. Őt csak én érdeklem, senki más. Úgy érzi, hogy most az övé vagyok. Pedig nem. Sosem szerettem, ezután sem fogom. Hűséges leszek még a halálos ágyamon is. Ennyit azért meg tudok ígérni.

2014. december 30., kedd

Silver Forest - 7. fejezet

SilverForest 


Hetedik fejezet

Mirenee

   NAGYON CSALÓDOTT voltam aznap este Matias kapcsán. Azt hittem, hogy tényleg szeret engem, de nem így történt. Már a kezdetben tudtam, hogy az ilyen híres emberekben nem kellene megbíznom. De mit tegyek? Hisz megmentett! Ha ő akkor nincs, akkor most én sem vagyok. Hhhh... nehéz kitalálni. Most jelenleg el van kenődve a sminkem, folyik a szemfestékem és fázom. Még életemben sosem sírtam annyit, mint akkor. Sosem. Tavasz volt, március. Hűvös éjszakák köszöntöttek, de még nem fáztam. Lekuporodtam az erdő közepén és tovább gyötörtem magam. Mindig Matias járt a fejemben. Majd egyszer éreztem, hogy feszül rajtam a ruha és hogy igazodnak a csontjaim. Sokszor kívántam azt, hogy ne legyen ez a folyamat, de jelen pillanatban ez volt a legjobb, ami valaha történt velem. Éreztem, hogy nyúlik a bőröm, éreztem, ahogy kisiklok a ruhából, éreztem, ahogy nőnek a csontjaim. Iszonyatos fájdalom gyötört ilyenkor. Az izmaim szétszakadtak, ahogy a bőröm is, legszívesebben ordítottam volna. Éreztem, hogy nől a szőr, hogy elhagyom a hajamat és a lábujjaimat, nem éreztem már a kézfejemet sem. Farkas lettem... Újra... Elindultam az erdőbe egyedül, majd lépteket hallottam magam mögül. A szagát még nem éreztem. Mikor megfordultam eltompultak a hangok. Nem is érdekelt annyira. Végül egy szakadékhoz értem, ahol egy hatalmas fekete űr tátongott. Elkezdtem érezni valamilyen szagot. Olyan volt, mint Matias-é. Szépen lassan megfordultam, és láttam, ő az. Morogtam rá, de a szívem mélyén tudtam, hogy nem őszinte a morgásom. Még mindig szerettem őt és nem tudtam elengedni, viszont megbocsátani sem. Matias közeledett és megszólalt.
- Kérlek, Mirenee, hallgass meg! Szeretlek és nem szándékoztam ilyet tenni veled! Szeretlek, érted? Szeretlek!
Egyre hátrébb mentem, ahogy ő közeledett, de kénytelen voltam megállni egy idő után. Egy hatalmas szakadék tátongott mögöttem. Vigyáznom kellett, hogy bele ne essek.
- Mirenee, vigyázz! - kiáltott fel hirtelen Matias és rohant felém.
Hirtelen rátámadtam, amitől megfutamodott, majd szépen lassan újra hátrálni kezdtem. Megint elértem a szakadék szélét. A fiú egy idő után leült egy fa tövébe, és várt. Várta, hogy mikor megyek oda hozzá. Éreztem benne, hogy szeret. Tudtam, hogy igazat mond, de nem akartam beismerni. Én is szeretem. Nem tudok neki megbocsátani talán soha.
       Leültem a szikla szélére és néztem a Holdat. Olyan csodálatos látványt nyújtott, de egyben szomorút is. Úgy szikrázott, mint valami gyémánt. Teljesen felhőtlen volt az ég, így a csillagokat is láttam. Elkezdtem vonyítani. Szívfacsaró a hangzása. Úgy éreztem, mintha megöltek volna. Hátranéztem. Matias még mindig nem adta fel. Egész este csak a nevemet mondogatta és azt, hogy szeret, ami már túl soknak bizonyult számomra. Annyira ideges lettem, hogy hirtelen rámordultam. A fiú nem hagyta annyiban.
- Mirenee... szeretlek. Hidd el, nem akartam ezt tenni. Nem tudtam mi lesz a vége - mondogatta magában egyfolytában.
Ha ember bőrben lennék, már rég elordítottam volna magam, hogy hallgass és zokogva néztem volna le a szakadék széléről a mélybe. Ehelyett folytattam a vonyítást. Kicsit gondolkodtam, miközben hallgattam a saját hangom. Matias szeret. Egész este ez járt a fejemben. Még utoljára hátranéztem de láttam, hogy a fiú alszik. Gondolkoztam azon, hogy odabújok mellé, csakhogy ehhez túl mérges voltam rá. Így meg fog fázni. Akár meg is halhat. Azt viszont sosem bocsátanám meg magamnak. Addig gondolkoztam, míg én is elszenderedtem.
        Reggel mikor felkeltem, Matias már nem volt ott a fánál, viszont én már ember bőrben találtam magam. Csak egy üzenetet hagyott: ,,Elmentem, ne keress. Elkezdődött a szezon. Én azért még mindig szeretlek és halálomig szeretni is foglak. Egy összetört szerelmes szív, Matias." Ez volt az a pont, ahol nekem is eltört a mécses. Oly' keserves zokogásba kezdtem, amelybe még sohasem. Számomra itt volt a vég. Gondolkoztam azon, hogy leugrok a szakadékba. Nem! Meg kell keresnem életem egyetlen és első szerelmét! Nem érdekel az, amit írt! Meg fogom találni, ha az életem múlik rajta akkor is! Elisa adott nekem egy nyakláncot, amivel nyomon tudott követni. Végre ezt is használhattam. Megnyomtam egy segély hívó gombot. Nem telt el három óra sem, Elisa már tárt karokkal fogadott. Hozott magával meleg ruhákat is.
- Szia Mirenee! Miért hívtál? Baj van? - tette fel a kérdéshalmokat Elisa.
- Szia Elisa. Örülök hogy jöttél. Ezt olvasd el - nyújtottam oda neki a levelet. - Matias itt hagyott. Meg kell találnunk!
- Rendben! Esetleg tudod hová ment? - tett fel egy újabb kérdést a lány.
- Igen. Azt hiszem Ausztráliában rendezik meg az első futamot Melbourne-ben. Szerintem ott lesz.
- Akkor induljunk azonnal! Hosszú lesz még az út így autóval, éjszaka pedig nem közlekedhetünk az erdőben.
Vigyázz, Matias! Mi jövünk! Visszaszerzem a szerelmemet!

2014. november 29., szombat

SilverForest - Fülszöveg

Ez egy kicsit más témájú bejegyzés lesz. Itt a történet fülszövege, ami /remélem/ érdekesebbé teszi a történetet.


SilverForest

A történet egy Mirenee nevű lány életéről szól, akit csak az erdő tanít, míg egy napon meg nem ismerkedik egy fiúval. Első látásra szerelem lett belőle, de a lánynak van egy titka: Őt farkasok nevelték, és ejtettek egy feget a vállán, ami jelez valamit. 16 évig farkasbőrben él, és semmit nem tud a külvilágról. Matias az a fiú, aki teljesen beleszeretett. 
Az idő elteltével bonyolódik a helyzet. Megromlik a kapcsolatuk, eközben elkezdődik a fiúnak az F1-es idény, Mirenee pedig az erdőben bolyong az egyik barátnőjével, Elisa-val, akiről nem is sejti, hogy több van köztük, mint barátság. Elisa ikertestvére Matias-szal tölti a napjait a pályákon. 
A két lány az erdőben megismerkedik kettő farkasfiúval, akik ugyancsak alakváltósak.

De vajon megmenekül Mirenee és Matias kapcsolata? Kiderülnek a titkok? Ki Mirenee igazi családja?

Chat